top of page
női kör
Hét tükör - női kör

Tavaszi-nyári művészetterápiás csoport

A csoport betelt! Várólistára lehet jelentkezni

 

7 fő, 7 teljes szombati nap

művészet- és meseterápia

alkotás változatos művészeti technikákkal jurtában és a természetben

erdőfürdő, közös tűz gyújtása

közösség, kreatív nyaralás

Egy női kör, ahol kiderül, hogy a többieknek is hasonló nehézségeik és örömeik vannak, ahol figyelnek rád, visszajeleznek és támogatnak és ahol a te történeteid, érzéseid gondolataid is segítenek másoknak. Nincs kínos téma, nincs tabu, de van nyitottság, kreativitás, teret engedünk örömnek és bánatnak egyaránt, mert tudjuk, hogy ezeken keresztül válhatunk azzá, akivé szeretnénk.

 

Semmilyen előképzettség nem szükséges. Minden felnőtt nő utazót szeretettel várunk.

 

Hét alkalommal találkozunk. A csoport létszáma hét fő. Változatos képzőművészeti, relaxációs, meseterápiás eszközökkel dolgozunk, az alkotásokat közösen megbeszéljük.

Semmit sem kell hozni, minden eszköz adott.

Első alkalom: 2024. április 20., 10:00-17:00 óráig

Helyszín: Szokolya, Széltető jurta (Budapestről a vonat 52 perc alatt ér az állomásra, a vasúti megállótól pedig pár perc séta).

Részvételi feltételek:

- Motivációs lap kitöltése

- részvétel lehetőleg minden alkalmon (fontos a csoport többi tagja szempontjából is)

 

Tematika:

1. mérföldkő: találkozás, kapcsolatom a nőiséggel, nővé válásom meséje (április 20.)

2. mérföldkő: kapcsolataim, szerelmeim (május 4.)

3. mérföldkő: gondoskodás, anyaság, szülés (május 18.)

4. mérföldkő: veszteségeim és amit tanultam belőlük (június 8.)

5. mérföldkő: szülőség, hivatás, kiégés, erőforrásaim (június 29.)

6. mérföldkő: női felmenőim hatása a nőiségem alakulásában (július 13.)

7. mérföldkő: záróprogram, útravaló, búcsú (július 27.)

Csoportvezető: Horváth M. Zsófia, művészetterapeuta

A teljes 7 alkalom ára: 130.000 Ft

Jelentkezést követően 40.000 Ft előleg, mellyel biztosítod a helyed a csoportban. A fennmaradó 90.000 Ft-ot lehet egy összegben fizetni az első alkalomig, de lehetőség van részletfizetésre is (2x45.000 Ft)

Ha bizonytalan vagy a csoportválasztásban, vagy további kérdéseid vannak a csoporttal kapcsolatban, vagy csak szeretnél megismerkedni velem, foglalhatsz időpontot egy fél órás,ingyenes telefonbeszélgetésre. A foglalt időpontban hívni foglak.

 


 

természetben
Hét tükör - női kör
női kör
Tavaszi-nyári művészetterápiás csoport

Egy női kör, ahol a többieknek is hasonló nehézségeik és örömeik vannak, ahol figyelnek rád, visszajeleznek, támogatnak és ahol a te történeteid, érzéseid gondolataid is segítenek másoknak.

Kreatív nyár! Alkotás a szabadban is, közös tűz, erdőfürdő, művészet- és meseterápia

A 2024 áprilisban induló csoport létszáma betelt! Várólistára lehet jelentkezni

Műhelyek, táborok
táncolva rajzolás

Alkoss velünk műhelyfoglalkozásainkon!

Művész és terapeuta társakkal változó témában és módszerrel tartunk néhány alkalmas csoportokat:

- Belső naprendszer

- A benned élő művész

- Gyászfeldolgozás,

- Csodanagyanyó

és csodanagyapó ...

IDŐPONTOK TERVEZÉS ALATT

Vélemények, visszajelzések

„Rájöttem, hogy tudok változtatni az életemen. Nagyon sokat segítettél, segített az egész csoport ebben.”

 

„Köszönöm, hogy Rád találtam. Nagyon hiteles voltál, bárkinek szívesen ajánlom a programot. Ha a csapat marad, szívesen látlak benneteket egyszer vendégül.”

 

„Minden tetszett: a körülmények, a hangulat, a nasik, a foglalkozások levezetése, az oldottság.”

 

„Az életszakaszok feldolgozása segített abban, hogy rálássak az életemre, felidézzek emlékeket, értékeljem magamban. A szüleimet megismertem, legalább fényképen. Ezt az első feladatnak köszönhetem.”

 

„Örülök, hogy tavaly nyáron megtaláltam ezt a lehetőséget Veled, és tudtam úgy dönteni, hogy

havonta 1 szombaton nélkülözheti a családom a jelenlétem. Köszönök mindent.”

 

„Elhatároztam, hogy megpróbálom a saját életemet élni”

 

„A legutolsó két alkalom nagyon megragadott, az öregségről és hogy hogy képzelem el magam nagyon feldobott, lehet azért, mert ez még egy előttem álló életszakasz még nincs itt így tényleg bármi megtehető, a halál kérdéséről is jó volt beszélni, gondolkodni! „

 

„Azt hiszem mindegyik alkalom/életszakasz adott valamit, ha nem a sajátom akkor a többiektől kaptam.”

 

„Legjobban a fotómontázst, újságokból kivágást, agyagozást, mesefeldolgozásokat szerettem,

de mondhatnám, hogy mindegyiket, mert jó volt alkotni.”

 

„A csoport és magam részéről is jó volt látni, átérezni ahogy megnyílunk egymás előtt, látni, hogy egy rossz élethelyzetből, hogyan áll fel valaki, lehetett őszintén beszélni anélkül, hogy bárki kritizált volna. Szerettem, ahogy vezetted Zsófi, éreztetted, hogy nincs jó vagy rossz, te vagy és van választás! A hangodat is jó volt hallgatni, hallani, megnyugtató, halk, pont olyan, ami ehhez kell. Egyre jobb vagyok meditációban. Jó volt a sokféle tartalom, eszköz, mese, vers idézet, és átélni ezek hatásait.”

 

„Sok mindent kaptam, válaszokat, egy-egy életszakaszhoz, miérteket, amik segítettek definiálni a jelent.”

 

 

„Elhatároztam, hogy magamba fektetek, hogy van élet és azt lehet örömmel élni, csak figyeljek magamra a jeleimre, és még mennyi minden áll előttem.”

bottom of page